Természetes védelem a termést károsító szürke penészfoltok, hernyók ellen
2021. évi 19. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek
A szőlőfürtökön, a peronoszpóra és a lisztharmat már nem okozhat nagy gondot, az idei évben egyébként sem volt erős fertőzési nyomás. De az időjárás csapadékosra fordulása esetén a fiatal leveleket még támadhatja a peronoszpóra (lásd 18. felhívást).
A szürkepenész is okozhat még meglepetéseket. Volt olyan év, hogy közvetlenül a szüret előtt, néhány nap alatt elvitte az egész termést. A legjelentősebb különbség az előző kórokozókhoz képest, hogy az elhalt növényi maradványokon is fenn tudja tartani az életét. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, a fertőzés beindításához csak az alkalmas időjárást (esőt) várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott. Az éjszakai lehűlésekkel tarkított meleg, csapadékos napok kedveznek a terjedésének.
Bármelyik zöld növényi részt meg tudja támadni. A sérülések (pl. jégverés) elősegítik a bejutását, de az ép bőrszöveten és a légcserenyílásokon át is be tud hatolni. Az éretlen bogyókon zöld vagy savanyú rothadásnak hívják a tünetét, de már a zsendülő fürt, kirepedt bogyóján is kiverődhet a gomba „egérszürke” bársonyos penészgyepe. Itt már azonnal védekezni kell. A beteg fürtrészek gyors eltávolításával (késsel, bogyózó ollóval) megelőzhetjük a nagyobb kárt. Az igazán hatékony megelőzés a precíz zöldmunka, a fürtzóna szellős, légjárható állapotban tartása. Érés időszakában is hasznos az ismételt lelevelezés, amely ablakot nyit a fürtökre mert „a fürtöknek látniuk kell a napot”.
A bevethető biológiai növényvédőszerek közül kiemeljük a hiperparazita gombákat tartalmazó Polyversum, Botector készítményeket. Ezek a hiperparazita gombák elfoglalják más kórokozó gombák elől a növény felületét, amihez idő kell, így e készítmények használata szükségszerűen csak preventíven lesz hatékony! Szőlőben BBCH 68 állapottól, azaz a 80%-os virágzástól kell használni termésérésig, mindkét terméket. E készítmények várakozási ideje a „nincs korlátozás” kategóriába tartozik. (A réztartalmú szerek jégeső, viharkár után, néhány órán belül kijuttatva fertőtlenítik a sebeket, de közvetlenül nem hatásosak, még a 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba.)
A szürkepenész nemcsak szőlőn jelentkezik. Jól ismerjük szamócán, málnán, szedren, de akár zöldségféléken, paradicsomon, paprikán is a tünetét, a termésen kiütköző szürke penészfoltot. Sok kultúrában alkalmazható a Polyversum, de minden esetben a megelőzésé a döntő szerep. Szamócaágyásunkat szalmával mulcsozva a virágokat és ezáltal a termést elemeljük a földfelszíntől, így az gyorsabban felszárad eső után. Csepegtető öntözést használva szárazon tartható gyakorlatilag a növény teljes felülete. Málna és szeder esetében kerülni kell a túl dús sövény kialakulását zöldmunkával, ezáltal csökken a szürkepenész megjelenésének veszélye.
Szüretig minden gyümölcsön fertőzhet a monília. Fényképet itt sem illesztek be, mindannyian ismerjük a tüneteit. Leginkább a korábbi, rovarok okozta sérülések eredményeként alakul ki a fertőzés. Legjobb a fertőzött gyümölcsöket eltávolítani a fáról, a lepotyogott termést is rendszeresen összegyűjteni és elásni.
Lyukas a petúnia, rózsa bimbója, a paradicsom és a paprika termése a balkonon és a kertben is. Már nincs mit tenni. A gyapottok bagolylepke hernyói ellen ekkor már nem tudunk védekezni. Az esetek nagy részében már a károsított növényi részekben sincsenek a lárvák, csak a rágásuk nyomán megjelenő baktériumok és gombák. Vándorlepke, jövőre a beköltözésénél lehet majd elcsípni őket. Nagy szolgálatot tehet majd a szexferomon csapda. Amint megfogtuk az első lepkéket, bogarászhatjuk a növényeinket. A felszínen még elcsíphetjük a frissen kikelt kis hernyókat, ha egyébként is permetezünk, hernyókártevők elleni Bacillus thuringiensis készítménnyel, vagy dísznövényekre ajánlott olajos készítménnyel (narancs, fenyő vagy napraforgóolaj alapú készítmények). Nézzék meg a kártevőről készült kisfilmünket.
Augusztus közepére, néhány helyszínen megugrott a csapdákban a buxusmolyok (selyemfényű puszpángmoly) száma. Ahol még egyáltalán megmaradt a puszpáng, ott mostantól rendszeresen nézzenek be a bokrok belsejébe. Amint megtalálják a kis hernyókat, indítani kell a permetezést. A Bacillus thuringiensis baktériumot tartalmazza a Dipel DF (Bactospeine WG néven is kapható), a Lepinox Plus, fiatal lárvák ellen hatásosabb. Ahol a buxusmoly visszatérő problémát okoz, ott javasolható a buxus lecserélése a tiszafa (Taxus baccata) valamelyik változatára, ez a faj nyírva vagy szoliternek is legalább annyit mutat, mint a buxus, csak nincs növényvédelmi gond vele.
A „Honvéd Kertbarát Kör” otthonában, a Hermina úton az idén a Budapesti Kertbarátok Szövetségének termék és terménybemutatóját tartják meg szeptember 3-án. Íme a meghívó. Két kiváló növényorvos kollégám, Andrej András és Mérai Imre, szaktanácsadást is tart. Ha mintát hoznak bevizsgálásra, akkor az élő és a beteg rész határáról vegyék le azt a 4-5 növényi részt, amit meg szeretnének mutatni a szakembereknek.
Budapest, 2021. augusztus 20.
Üdvözlettel:
Zsigó György és az ÖMKi csapata
Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.