ÖMKi: az agroökológia nem utópia
Sikeres projektjeink a jövő agrárkutatási modelljét vetítik előre
Néhány év maradt az új uniós agrárpolitika bevezetéséig és a KAP körvonalai alapján már most tudható: nem lesz elég mennyiségi elven gondolkodni, minél több jó minőségű élelmiszert előállítani. A támogatásért sorban álló országok közül azok lesznek a nyertesek, amelyek fel tudnak mutatni az unió által előnyben részesített módszerekkel – tehát fenntartható, agroökológiai gyakorlatokat alkalmazva, helyspecifikus módon, gazdák részvételével – elért eredményeket. Kezdettől ilyen projekteken dolgozunk. Közülük néhányat a március 18-i kecskeméti ágazati konferenciánkon is bemutatunk.
On-farm hálózat, „Élő sorköz magkeverék”, tájfajta paradicsomok és tájfajta ősgabonák. Néhány kulcsszó, amelyek mentén előre tudjuk vetítetni az agrárkutatás jövőjét. 2012 óta bővülő, gazdák bevonásával működő on-farm hálózatunk olyan struktúrában fejleszt agroökológiai megoldásokat, amely megfelel az unió által 2023-tól preferált „élő laboratóriumoknak”.
Részvételi kutatásokkal, öt-hat év gyakorlati kísérletezéssel a hálózatnak köszönhetően több új agroökológiai megoldást is kifejlesztettünk a hazai gazdálkodók számára. Kialakítottuk például azt az optimális összetételű magkeveréket, amellyel a hazai szőlészetek hatékonyan védekezhetnek a talajerózió ellen, miközben fokozzák ültetvényük biodiverzitását. Az „Élő sorköz” magkeverék 2018-ban került kereskedelmi forgalomba. Szintén ebben a jövőbe mutató struktúrában, „élő laboratóriumként” működve értünk el eredményeket a tájfajta paradicsomok köztermesztésbe való visszavezetésében és folyamatosan dolgozunk a tájfajta ősgabonák újbóli elterjesztéséért.
A fentiekből is látszik, hogy az agroökológia több, mint kutatási irány, technológia és társadalomtudományi kérdéseket is magába ölelő szemléletmód. Mára leginkább ernyőfogalom, amely néhány éve robbant be az uniós szakpolitikába. Lényegében az élelmiszertermelés fenntarthatóbbá tételére szolgáló megoldásokat, valamint az azok kidolgozására irányuló tevékenységek összességét jelenti. Azt az ökológiai szempontból káros ipari mezőgazdasági gyakorlatot meghaladva, hogy a termelékenység növelése a természeti tőke kárára történik, arra keresi a választ, vajon milyen természeti törvényszerűségeket tud a javára fordítani az emberiség annak érdekében, hogy a hatékonyság növelését fenntartható módszerekkel érje el?
Önálló tudományágként a múlt század harmincas éveiben jött létre. Alkalmazott módszerei olyan alapelveken nyugszanak, mint a talajtermékenység megőrzése, a tápanyagok visszaforgatása, a biodiverzitás dinamikus kezelése és az energiatakarékosság maximalizálása a gazdálkodás során. Mára az agráriumban is integrálta az „élő laboratóriumok” – a gyógyszeriparban vagy az autóiparban már bevettnek számító – módszertanát, így a kutatók az ÖMKi-hez hasonlóan részvételi elven, a gazdákkal közösen, hálózatba szerveződve fejlesztenek agroökológiai projekteket és ebben a rendszerben adaptálnak új, a fenntartható termelést támogató gyakorlatokat is, amelyek helyspecifikus alkalmazását segítik.
Az agroökológia és annak módszertana, az „élő laboratórium” struktúra olyannyira nem utópia, hogy az egyes országok agroökológiai projekteken dolgozó „élő laboratóriumai” a hatékony tudásmegosztás és a módszertani átállás támogatása érdekében 2023-tól nemzetközi hálózatba tömörülnek, a folyamat előkészítése pedig várhatóan már idén elkezdődik. Lépéselőnyben lenni azért is fontos, mert az unió új közös agrárpolitikájában a támogatások terén is várhatóan azok az országok lehetnek a nyertesek, amelyek hatékonyan alkalmaznak agroökológiai módszereket és előnyben részesítik az ökológiai gazdálkodást.
A kelet-közép-európai térség tizenhárom országát egyesítő Bioeast kezdeményezésben önálló munkacsoportot vezetünk az Agrárminisztériummal együttműködésben annak érdekében, hogy Magyarország és a környező országok minél eredményesebben készülhessenek fel az agroökológiai átállásra. Ebben a kezdeményezésben az ÖMKi feladata összegyűjteni a térség országainak agrárkutatási prioritásait, az agroökológiai átállást megalapozó kutatási projektek előmozdítása érdekében. A március 18-i kecskeméti ágazati konferencia nyitott agroökológiai szekciójának résztvevői így javaslattevőként ebbe a hazai agrárium jövőjét meghatározó munkába is bekapcsolódhatnak.