ÖKO EXPO Hajdúnánáson
A Hajdúnánás külterületén létesített Kendereskertben, egy hagyományőrző gazdálkodási komplexumban megrendezett ÖKO EXPÓN vett részt az ÖMKi 2019. május 17-18-án.
A rendezvényen a gyomszabályozásra fókuszáló helyszíni és terepi gépbemutatót is tartottak. A szakmai kiállítók között több cég ökogazdálkodásban engedélyezett talajjavító és növénykondicionáló készítményeket ismertetett, de bemutatkoztak kutatóintézetek, kis és nagyobb volumenű biogazdaságok is. A résztvevők „vásározhattak” és kóstolgathattak is a környező kézműves biotermelők standjainál.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az ÖKO EXPO keretében rendezte meg kétnapos Ökológiai Konferenciáját. A konferenciát Szólláth Tibor, a NAK megyei elnöke nyitotta meg.
Az első nap délelőttjén a gazdálkodáshoz kötődő adminisztrációval, a korszerű szerves és baktériumtrágyákkal, talajjavító ásványi anyagokkal, innovatív talajművelési rendszerekkel kapcsolatos előadásokat hallhattak a résztvevők.
Az Agroskill Kft. és a Sato-Gép Kft. szántóföldi gépbemutatója után a mezőgazdasági és élelmiszeripari melléktermékek újrahasznosításának jogharmonizációjáról, minőségi és jelölési követelményiről hallhattak a résztvevők, majd a gyomszabályozásról, a hatékony növényi immunreakció kiváltásának eszközeiről tartottak előadást.
Előadások
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet két előadással is képviseltette magát a konferencián. Borbélyné Dr. Hunyadi Éva a fehérjenövények szántóföldi diverzifikációban betöltött helyéről, és a hazai takarmányozásban valamint élelmiszeripari feldolgozásban játszott jelentős szerepéről tartott előadást. A maghüvelyesek vonatkozásában kiemelt szerep jutott a szójának, ami iránt fokozott a piaci igény, de mind volumenben, mind minőségben van fejleszteni való a stabil piacok elérése érdekében. Kollégánk bemutatta azokat a technológiákat is, amelyek még nem szokványosak a hazai ökológiai szójatermesztés vonatkozásában, pl. az olyan intenzív technológiát, amellyel 4 t/ha-os termésátlag is elérhető, valamint a másodvetést, ami őszi árpa után mind hozamban, mind minőségben elérte a gazdaságos szintet.
Földi Mihály az ÖMKi őszi búza fajtatesztjeinek eredményeit foglalta össze, ahol a hozam és a minőség mellett a betegségekkel szembeni ellenálló képesség is nagy hangsúlyt kap. Ezek az eredmények hiánypótlóak, mert jelenleg kifejezetten ökológiai területeken megvalósuló fajtatesztek országos kiterjedtséggel csak az ÖMKi on-farm hálózatában folynak. Kollégánk előadásában kiemelte, hogy az értékmérő tulajdonságok vonatkozásában nemcsak az évjáratok között van különbség, hanem a termőhelyek között is, így érdemes több évben ugyanazon a termőhelyen vizsgálni a fajtákat, hogy megállapítható legyen az adott termőhelyhez leginkább alkalmazkodó fajta szortiment.
Az ezt követő előadások olyan érdekes témákkal is foglalkoztak, mint például a sűrített levegős talajlazítás, az élőalgás növénykondicionálás, az ökológiai gazdálkodás tapasztalatai a Debreceni Egyetem tangazdaságában, az ökológiai gazdálkodás eszközei a talajlakó károsítók ellen, BioFoszfát az öko tápanyag utánpótlásban, a talaj védelme és javítása, a 43 paraméteres talajanalízis, a vízvisszatartás és a csapadékvíz hasznosításának lehetőségei, a szerves trágyakezelés gyakorlata.
A hagyományteremtő jelleggel megrendezett konferencia tartalmas és sokféle témát felölelő programja hiánypótló információáradatot nyújtott a résztvevő gazdálkodóknak, kutatóknak, szaktanácsadóknak. Az ÖMKi a következő években is aktív részese szeretne lenni a konferencia sikerének, és a szíves vendéglátás, a nagyszerű szervezés okán is ajánlja az öko ágazatban tevékenykedők és a fenntartható gazdálkodás iránt érdeklődők figyelmébe az eseményt.