Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFA-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

növényvédelem, növényvédelmi felhívás, növényvédőszer   2023. június 9. Növényvédelem

Növényvédelmi felhívás 2023. június

2023 időjárása egészen másképpen alakult, mint az előző évek tavasza, hűvösebb volt, több csapadékot kaptunk, és sajnos több hullámban hűlt fagypont alá a hőmérséklet.

Sok helyen emiatt egyáltalán nem lehet termésre számítani, a kajszitermést a márciusi fagyok, a cseresznyetermést az áprilisi fagybetörés tette tönkre, olyannyira, hogy még a házikertekben, a lakóházak közötti védett területeken sincs termés. Ennek ellenére nem szabad elhanyagolni a termés nélkül maradt fák növényvédelmét, mivel a lombozatot számos kórokozó, kártevő támadhatja.

Az észak-keleti országrészben a késői fagy hóval érkezett, a virágok nem fagytak el, a termést károsító rovarkártevők elleni védekezésre is oda kell figyelni. Érdemes figyelni ehhez a kártevők rajzását mutató országos csapdahálózat hetente frissülő adatait!

Igazi „gombaérlelő” időjárásunk van. Sok helyen megjelent már és fertőz az almafalisztharmat és a varasodás is, látványos tüneteket mutat az őszibarack tafrinás betegsége, ami ilyenkor a számára kedvezőtlen hőmérséklet miatt már nem fertőz, a sztigminás levéllyukacsosodás miatt csökken a kajszi, szilva lombfelülete, blumeriellás levélfoltosság látszik a cseresznyén. A szőlő-lisztharmat terjedésének is kedvező az időjárás, és a következő napok, illetve ameddig az időjárás-előjelzők látnak, június végéig így is marad.

A csonthéjasok levéllyukasztó betegsége, a sztigmina a gyümölcsöt, pontosabban a gyümölcs bőrszövetét is érinti. A gyümölcs maga nem károsodik. Zsigó György felvétele

A csonthéjasok levéllyukasztó betegsége, a sztigmina a gyümölcsöt, pontosabban a gyümölcs bőrszövetét is érinti. A gyümölcs maga nem károsodik. Zsigó György felvétele

Blumeriellás levélfoltosság cseresznye levelén és termésén. Zsigó György felvétele

Miért mondjuk azt, hogy gombaérlelő időjárásunk van? A gombák alapjában véve lebontó szervezetek, bár a növényvédelmi problémákat okozó gombák élő növényi szöveteket károsítanak. Az előző évi fertőzésből – a talajra lehullott, de el nem bomlott levelekről, vagy a rügyekből  – indul a fertőzés, amely, ha kedvezőek a körülmények, azaz elegendő nedvesség vagy pára van, és megfelelő gazdanövényre kerülő spóra, az csírázni, gombafonalat, telepet képezni, majd újra sporulálni, fertőző spórát szórni fog. Tartósan száraz körülmények között – mint amilyenek az előző évek voltak – lényegesen kevesebb kórokozó gomba által okozott problémával kell számolni. Az egyes kórokozók fejlődése éppen ezért az időjárási adatok megfigyelése alapján – elsősorban a hőmérsékleti adatok és a levélnedvesség hosszának mérése  – pontosan előre jelezhető.

Az almafalisztharmatról részletesen írtunk új, tematikus, „Kezdd kicsiben, NEVELD NAGYRA” sorozatunkban. Az almatermésűek növényvédelmi problémáit és kezelésük lehetőségeit is bemutatjuk a tematikus oldalunkon.

A szőlő lisztharmata a szőlő valamennyi részét, leveleket, sarjhajtásokat, fürtöket, éretlen szőlőbogyókat fertőzheti. A fertőzött részeket fehér vagy világosszürke micéliumbevonat fedi. A fertőzött növényi részek növekedése leáll, a virágok nem termékenyülnek, a fiatal bogyók elszáradnak, későbbi fertőzés esetén a növekedő bogyók bőrszövete kireped, így fogékonnyá válik másodlagos fertőzésekre. Mivel a virágot és a termést is érinti a fertőzés, ez a szőlő legsúlyosabb betegsége. 150C alatt gyakorlatilag nem következik be fertőzés, de 26-280C közötti hőmérséklet ideális a kórokozó szempontjából, amennyiben eső, köd vagy harmat (elegendően hosszú ideig nedves levélfelület) is van. Magasabb hőmérsékleten egy nemzedék hamarabb fejlődik ki, tehát kezd újabb spórák szórásába. Az egyes fajták fogékonysága eltérő, a hagyományos borszőlő fajták többnyire érzékenyebbek, de kiváló, házikertekbe ajánlott betegségellenálló fajták érhetők el a hazai faiskolák kínálatában is. Sőt, szőlő esetén kifejezetten meggondolandó akár az idősebb, erős gyökérrendszerrel rendelkező, de gyakori permetezést igénylő tőkék átoltása kevésbé érzékeny vagy kifejezetten rezisztens fajtára a házikertben – amennyiben nem akarunk 7-10 naponta permetezni.

táblázat-v2

A csemegeszőlő fajták rezisztenciája (Forrás: Dr. Hajdu Edit: Bio csemegeszőlő a házikertben)

A szőlő lisztharmatáról részletesen írtunk 2022 májusában is.

Milyen eszközeink vannak, ha a lisztharmat elleni védekezést tervezünk?

A narancsolaj a narancshéjből hidegen préselt illóolaj, amely megbontja a gombák és a rovarok, atkák testét borító viaszréteget, ezzel azok kiszáradását okozza. Szőlő lisztharmat ellen (később, érés idején a szőlő szürkepenésze ellen) használható. Több növényvédőszer van forgalomban narancsolaj hatóanyag-tartalommal, így az Oroganic, Sinalia, Prev-Gold és a Prev-Gold Garden, ezek közül házikerti felhasználásra – kis kiszerelésben- a Prev-Gold Garden kapható.

A kén az egyik legrégebben használt növényvédőszer. Kénre a növényeknek szükségük van ahhoz, hogy fehérjéket tudjanak előállítani. A szőlő virágzása előtt és után is használható, virágzás előtt 7-10 naponta, később 5-10 naponta, előrejelzésre alapozva, de legkésőbb az első lisztharmatos tünetek megjelenésekor. Borszőlő termelése esetén szüret előtti időszakban érdemes inkább más lisztharmat elleni terméket használni, mert esetenként a növényvédőszerként felhasznált kén lehet az oka a bor kénhidrogénes szagának, ami súlyos, de kezelhető borhiba.

Súlyos lisztharmat-fertőzés esetén káliszappanos lemosást érdemes végezni, nagy lémennyiséggel. A káliszappan – mint zsíroldó anyag – nedvesíthetővé teszi az élőlények testfelszínét beborító zsír- és viaszréteget, és eltávolítja a növény felületéről az ott található élőlényeket, így a lisztharmat micéliumát is. A káliszappanos kezelés után viszont a gomba terjedését megakadályozó gombaölőszert, leginkább kálium-bikarbonátot kell használni.

Több kálium-hidrogénkarbonát (kálium-bikarbonát) is elérhető már a hazai piacon, a Vitisan SP professzionális felhasználóknak és házikerti felhasználásra szánt kis kiszerelésben is, a Kumar vagy a Karma nevű termék professzionális felhasználóknak. A hatóanyag erősen lúgos kémhatású, amelyet sem a lisztharmat spórája, sem a gombafonala nem kedvel. Narancsolajjal kombinálva (a narancsolaj nedvesítőszerként is használatos) a hatás erősebb, a gombák spóráit és micéliumát kiszárítja. A szőlő lisztharmata mellett az alma ventúriás varasodása ellen, a köszméte amerikai lisztharmata ellen, a nagyon sok tápnövényű szürkepenész ellen, valamint több zöldségféle lisztharmatos betegsége ellen is használható.

A cseresznyét és a meggyet károsító cseresznyelégy ellen a nagy hatékonyságú illatcsapdázást javasoljuk. A várhatóan sok csapadéktól a gyümölcsök felrepedhetnek, a szövetek szilárdságát elősegítő növénykondicionáló használata időszerű, amennyiben van termés a fákon.

A vándorpoloskák első generációja már megjelent a kertekben, a paradicsomokon már megtalálhatók a poloskák fiatal lárvái. Korábban részletesen írtunk a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska életmódjáról, a védekezés lehetőségeiről és problémáiról: házikertben továbbra is javasoljuk az egyedek gyűjtését (legegyszerűbb egy szappanos (mosószeres) vízzel félig teli vödörbe való gyűjtésük).

Frissült a NÉBIH honlapján az ökológiai gazdálkodásban felhasználható növényvédőszerek és termésnövelő anyagok listája.

Az Organic Farming Knowledge Platform egy tudásmegosztó oldal, amelyre folyamatosan kerülnek fel újabb és újabb, a gyakorlatban is használható eljárásokat bemutató összefoglalók, videók. Az előző hónapban a gyümölcsültetvényekben alkalmazható, biológiai sokféleséget támogató eljárásokat bemutató gyakorlat, a kifejezetten öko ültetvényekben előforduló esőfoltosság kezelésének lehetőségeit bemutató videó, és a ragadozóatkák alkalmazásával kapcsolatos kiadvány került fel az oldalra.

Elindult citizen-science programunk, a Pók-Háló! Regisztráljátok kertjeiteket, és osszátok  meg velünk, milyen nyolclábúak élnek a kertjeitekben! A kép feltöltői legkésőbb a projekt végén információt kapnak arról, hogy milyen pókfajokkal találkoztak kertjükben. Projektünk célja azonban az, hogy a pókok csoportján keresztül megmutassuk, hogy kertészkedési szokásaink és kertünk/otthonunk “természetességi foka” milyen nagy hatással van a kertünkben kialakuló életközösségekre. Egy olyan kert, ahol megőrizzük a természetes vegetáció elemeit, különféle virágos növényeket telepítünk, számos más élőlénynek is életteret biztosít, így hozzájárulva az értékesebb és fenntarthatóbb környezet kialakításához.

Jó kertészkedést kívánunk!

Az ÖMKi csapata

Kapcsolódó tartalmak és további cikkek ebben a kategóriában

2020. április 16.

Növényvédelem
Öko növényvédelmi módszerek ormányos bogarak és pajorok ellen

2020. évi 8. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek
2020. június 5.

Növényvédelem
Öko védekezési módszerek varasodás és molykártevők ellen

2020. évi 14. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek
2020. április 21.

Növényvédelem
Öko növényvédő szerek pajor és fonalféreg ellen

2020. évi 9. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek

Kapcsolódó és további elemek a Shopban

Kiadvány
A cseresznyelégy elleni védekezés lehetősége ökológiai gazdálkodásban

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Az ökológiai gazdálkodásban a cseresznyelegyek (Rhagoletis cerasi és Rh. cingulata) elleni védekezés kihívást jelent a termelők számára, mivel e kártevők ellen jelenleg nem áll rendelkezésre szelektív, megbízhatóan hatékony és az ökológiai gazdálkodásban is alkalmazható növényvédőszer.

Részletek

Kiadvány
Biogazda füzetek 10 - Növénytársítások

Az eredményes gazdálkodás egyik alapja- és ez különösen vonatkozik az ökológiai gazdálkodásra-, hogy a gazdálkodó megfelelő szakmai ismeretekkel kell rendelkezzen. Az ökológiai gazdálkodásban különös gonddal kell eljárni a növényi kártevőkkel, kórokozókkal szemben. Mivel ebben a gazdálkodási formában tilos a szintetikus növényvédő szerek, rovarirtók, gyomirtók használata, ezért különös jelentősége van a növénytársításoknak.

Dr. Sárközy Péter - Haraszi Nóra - Cseperkálóné Mirek Barbara kiadványa ebben nyújt segítséget nem csak biogazdáknak.

Részletek

Kiadvány
Növényvédelem a csonthéjasok ökológiai termesztésében

A csonthéjasok eredményes ökotermesztésének egyik sarkalatos pontja a nagyszámú kórokozó és kártevő elleni hatékony védekezés. A megelőző (preventív) eljárások – mint például az ellenálló fajták, jégvédő háló vagy az esővédő fólia alkalmazása – mellett ma már rendelkezésre állnak hatékony közvetlen (direkt) védekezési módszerek is. Ez az információs kiadvány bemutatja a főbb kórokozókat és kártevőket, és ismerteti a lehetséges preventív és direkt védekezési eljárásokat.

Kiadványaink többsége elektronikus formában, ingyenesen letölthető. A nyomtatott változatban nem (csak PDF-formátumban) elérhetők – a nyomtatási díj kiegyenlítése után –, egyedileg rendelhetők meg (ez irányú igényét, kérjük, jelezze az info@old.biokutatas.hu e-mail címünkön). A megrendelt és előre, online kifizetett nyomtatott kiadványokat postai úton kézbesítjük (a feltüntetett ár ennek díját tartalmazza).

Részletek

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen