Készítsük fel kertünket a tavaszra: lemosó permetezés természetes módszerekkel
2022. évi 1. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek
Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!
„Már sokan érdeklődnek a tavaszi lemosásról! Írd meg a felhívást!”- javasolta a kolléganőm. Visszalapoztam és egy évvel ezelőtt is, ezekben a napokban született meg az első tájékoztatóm. Az akkori fényképek már rügypattanásban lévő csonthéjasokról készültek. A csonthéjasok és egyes díszbokrok az idén is hasonló fejlettségűek. A rügypattanásban lévő mandulát január 17-én, a cseresznyét és a kipattant rózsát január 31-én fotóztam. (Ezekről a rózsavesszőkről máris le kellene szedni és a bokrok alól is összegyűjteni a csillagrozsdás (diplokarponos) leveleket. Innen indul ki a fertőzés, mely akár teljes lombvesztességet is okozhat.)
Tavaly a felhívásom utáni hetekben még komoly tavaszi fagyok jöttek, leállt a növények fejlődése. Tehát az a kertbarát sem késett el, aki nem kapkodta el a permetezést, nem kezdte el február elején. Most sem tudok biztos kezdési időpontot megadni. Lesz még tél az idén?
Idáig nem gyérítette a tél a kéregrepedésekben, ágvillákban megbújó károsítókat. Jó erőben vannak a pajzstetvek, a levéltetvek és az atkák is. A „gombák sem fáztak meg” a rügypikkelyek alatt. Ha már kinyíltak, eltávolodtak egymástól a rügypikkelyek, akkor el lehet kezdeni a lemosó permetezést.
Az biztos, hogy megnőtt az őszi és a tavaszi lemosó permetezések jelentősége. Mohácsy Mátyás még az 1950-es években is úgy vélte, hogy 3-4 nyári permetezéssel ér fel a tavaszi lemosás. Különösen nagy a lemosó permetezés jelentősége az ökokertekben, hiszen ha kisebb mennyiségű áttelelő rovarral, gomba szaporítóképlettel megyünk be a szezonba, könnyebb dolgunk lesz, bár így sem lesz egyszerű. Mohácsy Mátyás tanácsát ma is érdemes megfogadni. Annál inkább, mert úgy tűnik, hogy mi már hetekig tartó kemény telekre sem számíthatunk. A korabeli kollégákat, a károsítók gyérítésében még a téli mínuszok is segítették.
A hatóanyagokban nincs változás:
- A réztartalmúakat az őszi lombhulláskori lemosásra javasoltuk, de akár ismételhetnek is vele rügypattanáskor, azoknál a fásszárúaknál, ahol a gombák, baktériumok okozzák a gondot. Számtalan hatóanyag közül választhatnak, jelenleg mindegyik megfelelő: rézszulfát, rézhidroxid, tribázikus rézzulfát, rézoxid, rézoxiklorid, stb. (A réz egy kicsit visszafogja a növények fejlődését is. Ez a hatás akár segíthet is a fagykár mérséklésében. Nem engedi a „fagy alá nőni” a rügyeket.)
- A kéntartalmúakat a lisztharmatfertőzésre érzékeny növényeknél használják és gyérítő hatással van az atkákra is. Bármelyik nyárról megmaradt kéntartalmú termék alkalmas lemosásra is, de a poliszulfid formájút ajánljuk. A poliszulfid kén olajos kombinációkban kaphatóak. Kalcium-poliszulfid tartalmú kapható műtrágyaként is. Saját számításom szerint télen 10 %-ban, tavasszal, rügypattanáskor 6-8 %-ban, nyáron majd 2-3 %-os töménységben újra használható.
- A paraffinolajat vagy növényi olajat tartalmazó rovarölőkkel pajzstetveket, levéltetveket, egyes atkafajokat és még számos a kéregrepedésekben áttelelő rovart gyéríthetnek. Ahol nyáron gondot jelentettek, ott most válasszanak inkább az olajos készítmények közül.
- Réz+olaj, kén+olaj, réz+kén+olaj és réz+kén összetételben is kaphatóak lemosók. Előnyük, hogy kényelmesen, egy menettel több ellenséget is gyérítünk. Az olaj egyben segíti a gombaölő hatóanyagok kéreghez tapadását is.
- Néhány nedvesítőszer lemosáskor is használható, növelik a permetlé szétterülését, tapadását. A káliszappan tartalmú tapadásfokozó önmagában is bevált károsítók eltávolítására, 1-2,5 %-os dózisban.
Gyakorlatilag bármelyik réz, kén, illetve olajtartalmú készítmény megfelelő lehet. Az előző évben, években gondot okozó károsítókat Önök ismerik, ez alapján válasszanak a fenti hatóanyagok közül. (A tavalyi lista alig változott, megtalálható itt.)
A gyümölcsmúmiák eltávolítása, a kéregkaparás és a metszés után kezdjenek hozzá a lemosáshoz. Egyre aktuálisabb ez a tanács. Ezért fel kell tárni a kéregrepedéseket.
A metszést követő rezes lemosással egyben fertőtlenítjük is a kisebb metszési sebeket. A nagyobbakat pedig a sebkezelőkkel fedjék le. Ha még korai lenne a metszés, akkor fordítsanak a sorrenden. Most permetezzenek, és akkor metsszenek, amikor már látható a fagy hatása. Ekkor eltávolíthatóak ezek a sérült növényi részek, illetve a megmaradt virágok, rügyek megmentésére koncentrálhatnak a munkájukkal. Ekkor azonban kesztyűben dolgozzanak, ne érintsék a lepermetezett ágakat.
Budapest, 2022. február 05.
Üdvözlettel:
Zsigó György és az ÖMKi csapata