Füzesgyarmaton rendeztük meg idei első Szántóföldi Szakmai Napunkat
Az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődőknek és a tapasztalt ökológiai gazdálkodók tudásszomjának köszönhetően, közel 60 fő részvételével rendeztük meg az ÖMKI idei évi első szántóföldi bemutatóját 2023. június 2-án, Füzesgyarmaton. Kis, közepes és a hazai viszonylatban meghatározó bio gazdaságok is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.
Borbélyné Dr. Hunyadi Éva megnyitója után a résztvevők a program első felében változatos és gyakorlati fókuszú előadásokat láthattak és hallhattak az ÖMKi kutatóitól. Elsőként Dr. Berényi Üveges Judit előadása hangzott el talajkímélő művelési eljárásokról, mint a regeneratív mezőgazdaság egyik pilléréről. Majd Földi Mihály ismertette az ÖMKI on-farm fajtatesztjeinek eredményeit és több éves tapasztalatait. Dani Mária "A maghüvelyesek termesztési lehetőségeiről bio szántón” címmel tartotta meg előadását, és szót ejtett a regeneratív szemléletű talajművelés kihívásairól is, amelyekkel egy öko gazdálkodó szembesülhet. Dr. Vad Attila, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek tudományos főmunkatársa, aki maga is biogazdálkodó, kísérleti eredményeikről tartott átfogó és gyakorlatias szemléletű előadást a gyomszabályozás lehetőségeiről öko körülmények között. Az előadások alatt felmerült kérdésekre a gazdák „helyben” kaptak választ, ugyanis Földi Mihály biogazdaságában, az ÖMKI egyik on-farm helyszínén folytatódott az eszmecsere.
A szántóföldi szemle során az őszi búza és őszi borsó fajtasort tekinthették meg a résztvevők, továbbá nagy érdeklődéssel várták a Busa cég forgókapás sorközművelő gépbemutatóját, amely napraforgó állományban került bemutatásra.
A szántóföldi bemutató mindig jó lehetőség arra, hogy az érintettek gyakorlati kérdéseket vitassanak meg a helyszínen, illetve olyan kézzelfogható tudáshoz jussanak a termelők, amelyet a saját gazdaságukban is hasznosítani tudnak.
A rendezvényen bio pogácsával és bio édes-sós süteményekkel fogadtuk a vendégeinket, illetve bio kenyeret szolgáltunk fel az ebédhez, mert fontosnak tartjuk, hogy a hazai bio élelmiszerek fogyasztásának fontosságára ezzel is felhívjuk a figyelmet.
A finom ebédet követően Dr. Berényi Üveges Judit vezetésével egy műhelymunkára invitáltuk az érdeklődőket, ahol a nap folyamán elhangzott szakmai kérdéseket vitattuk meg. Ennek keretében jelenlévőknek is lehetőségük nyílt bemutatni gazdaságaikat és megosztani, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek, milyen terveik vannak. A műhelymunka résztvevői között többen már visszatérő vendégek voltak, már az EIT Food által támogatott, a Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma című képzéshez is csatlakoztak. A műhelymunka zárásaként pedig olyan megoldandó feladatokra, érdekes szakmai kihívásokra fókuszáltunk, amelyekben az ÖMKI közös kutatási témákat indíthat a jövőben a gazdálkodókkal.
Az esemény alatt nem csak annak örülhettünk, hogy az idő kegyes volt hozzánk, hanem annak is, hogy a részvevők nyitottak voltak és szívesen osztották meg véleményüket és tapasztalataikat, nemcsak velünk, hanem egymással is. Örömünkre szolgált, hogy a Magyar gazda című műsor szerkesztősége is felfigyelt a rendezvényünkre és bízunk benne, hogy a helyszínen készített felvételek bemutatása után még nagyobb ismertséget és figyelmet kap az ökológiai gazdálkodás és az ökológiai kutatás.
A videót készítette: Bori Dániel
A rendezvény az MNVH, a DIVINFOOD és a ClimateFarmDemo projektek támogatásával valósult meg.