Évtizedes rekord növekedés az európai bio piacon
Hazánk a 10. helyre lépett elő a bio gyümölcstermesztésben.
Az elmúlt évtized legnagyobb piacbővülését mutatja a biotermékek kiskereskedelmi forgalma Európában. Világviszonylatban az Európai Unió már korábban is a biotermékek második legnagyobb egységes piacának számított az Egyesült Államok után, a rekord növekedést pedig egyértelműen a világjárvány során kialakult fogyasztási szokások átalakulása hozta magával. A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarországon 6% az ökológiai termesztésbe vont mezőgazdasági terület részaránya. Világviszonylatban a 10. helyre léptünk elő a bio gyümölcstermesztés abszolút területnagyságát tekintve. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) - hazánk legnagyobb biogazdálkodást kutató intézményeként főként hiánypótló kutatási eredmények megosztásával, jól bevált technológiák terjesztésével és szaktanácsadási hálózat kiépítésével támogatja a hazai biogazdálkodás fejlődését.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Ernyőszervezete (IFOAM) és a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL) idén 23. alkalommal adott átfogó képet a biogazdálkodás nemzetközi helyzetéről. A napokban publikált „The World of Organic Agriculture 2022” című statisztikai évkönyvből kiderül, hogy 2020-ban világszerte 74,9 millió hektáron, 3,4 millió mezőgazdasági termelő foglalkozott ökológiai termeléssel. A legnagyobb ökológiai területekkel Ausztrália, Argentína és Uruguay rendelkezik. A mezőgazdasági művelés alatt álló területek legnagyobb hányadát pedig Liechtenstein (41,6%), Ausztria (26,5%) és Észtország 22,4%) állította át ökológiaira a vizsgált időszakban.
Rekord növekedés Európában
Az ökológiai gazdálkodásba vont területeket és a piac nagyságát tekintve 2020-ban rekord évet mutatott Európa. Az ökotermékek piaca elérte az 52 milliárd eurót, az ökológiai gazdálkodásba vont terület pedig a 17 millió hektárt. A biotermékek piaca 15%-kal nőtt az előző évhez képest, ami az elmúlt évtized legmagasabb növekedési rátája. A bővülés részben annak köszönhető, hogy a COVID-19 járvány miatt jelentősen nőtt az egészséges élelmiszerek iránti érdeklődés. A világjárvány hatására 2020-ban a bio piacok sok országban első alkalommal mutattak kétszámjegyű növekedést, azon egyszerű oknál fogva, hogy az emberek főként otthonról dolgoztak és gyakrabban főztek. Az egészségünk, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése az élelmezési szokásainkon keresztül kiemelten fontos kérdésekké váltak.
Csak az EU tagállamokat tekintve 2020-ban 14,9 millió hektárt, a mezőgazdaságilag művelt területek 9,2%-át művelték öko előírásoknak megfelelően. Csaknem 2,5 millió hektárral Franciaország lett az új, első számú ország az ökológiai termőföldek méretét tekintve az EU-ban, őt Spanyolország (2,4 millió hektár), Olaszország (2,1 millió hektár) és Németország (1,7 millió hektár) követi. Az európai bio kiskereskedelmi forgalom tekintetében a legnagyobb piac még mindig Németországé (14,99 milliárd euróval).
„A legújabb statisztikai adatok is megerősítik, hogy a termelésnek és a feldolgozásnak lépést kell tartania a dinamikusan bővülő bio piaccal. Ezt a fejlődést az Európai Unió Farm to Fork, azaz Termőföldtől az asztalig stratégiája is előirányozza, és a tagállamok új Közös Agrárpolitikája lehet az eszköz a megvalósítására.” – mondta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője, aki egyben az IFOAM Organics Europe (Ökogazdálkodók Európai Szövetsége) alelnöki tisztét is betölti.
„Idehaza a KAP Stratégiai terv mellett a Nemzeti Cselekvési Terv az Ökogazdálkodás Fejlesztéséért című dokumentum fogalmazza meg az öko ágazat átfogó fejlesztéséhez szükséges irányokat és célértékeket 2027-ig. Bízunk benne, hogy hamarosan elfogadásra kerül ez az anyag az Agrárminisztériumban. – tette hozzá a szakember
Bio gyümölcsösben, maghüvelyesek termesztésében és halgazdálkodásban hazánk élen jár
A 2020-as 301 403 hektárral, 6%-os területi részaránnyal még mindig az európai középmezőnyben vagyunk, ami az ökológiai gazdálkodás hazai helyzetét illeti. Itthon több mint 5000 mezőgazdasági termelő, 500-nál több feldolgozó és csaknem 50 EU-n kívüli területről importot bonyolító vállalkozás állt bio ellenőrzés alatt 2020-ban.
Kiemelkedő, hogy a hazai gyümölcstermő ültetvények 11,5 %-a, 7306 hektár van öko művelésben, amivel Magyarország a világ 10. legnagyobb mérsékeltövi bio gyümölcsültetvény területtel rendelkező országa.
Bár kevésbé közismert, az ökológiai gazdálkodás a halgazdálkodásra is kiterjed. Az évkönyv adatai szerint 1743 tonna termeléssel a világon 9. helyen szerepelünk az édesvízi ökológiai halgazdálkodásban. Szintén kiemelkedő, hogy a maghüvelyesek termelésére használt terület 24,2%-a, azaz csaknem 3000 hektár öko művelésű idehaza. A maghüvelyesek közé soroljuk a takarmányborsót, szárazborsót, lencsét, lóbabot, szegletes ledneket, bükkönyt (a szóját nem, ez az EUROSTAT rendszere szerint ipari növény). Ezeknek a növényeknek a takarmányozásban és a humán élelmiszer vonalon is nagy a jelentősége, hiszen értékes fehérjeforrások.
„A legfrissebb hazai adatokat nemzetközi összehasonlításban látva bizakodóak vagyunk, hogy tovább folytatódik az öko ágazat fejlődése. Ehhez azonban nélkülözhetetlen - a gazdák felé irányuló támogatások mellett - a szaktanácsadás és tudásátadás, a piacfejlesztés, valamint a kutatás-innováció megerősítése is.” – tette hozzá Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.