Cseresznyelégy emlékeztető és néhány fontos apróság
2021. évi 12. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek
Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!
A csapdákban megjelentek a gyümölcsmolyok és néhol, már a cseresznyelegyek is rajznak! A felsőbb szintre kihelyezett csapdákat figyeljük elsősorban. A hirtelen meleg után beköszöntött csapadékos és hidegebb időjárás miatt számítani lehet a rajzás elhúzódására és a szerlemosódásra, ezért lehet, hogy az olajos védekezést többször kell ismételni a cseresznye és meggyültetvényekben. A 11. számú felhívást kiegészítve a mellékelt fényképpel segít a cseresznyelégy azonosításában, szárnymintázata alapján könnyen megkülönböztethető más legyektől. Fontos tudni, hogy a zöldborsó méretű pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja mindkét cseresznyelégy faj, tehát a csapdák kihelyezésének időpontjára is igaz: jobb előbb, mint később!
►Gyakran előfordul, hogy kertünk, gyümölcsösünk szegélyében a közterületen – de akár a kerten belül is - vadgesztenye fasor, esetleg a kerten belül szoliterként ültetett színes virágú változat (Aesculus carnea, Aesculus pavia) található. Nem mindegy, hogy ezek egészségéről miként gondoskodunk. Ezért érdemes rápillantani a vadgesztenyelevél-aknázómoly rajzási táblázatára. Az adatok jól mutatják, hogy mennyire eltérően alakulhat ugyanannak a fajnak a rajzása és az egyedszáma az ország különböző pontjain. A múlt héten aknázómolyok esetében 0 és 2600 között, míg a tarka szőlőmoly esetében 0 és 222 között változott ez a szám. Több évre visszamenően is megtalálják a táblázatokat, ide kattintva. El lehet kezdeni a védekezést. Tavaly már június 8-án így néztek ki a kezeletlen levelek.
Használható a szabadforgalmú Neemazal-T/S és a névváltozata, professzionális felhasználóknak II kategóriás szerként nagy kiszerelésben forgalmazott (közterületi felhasználásra ajánlott) a Camohrex Neem. Folynak kísérletek a Camohrex Neem injektálással történő felhasználására is, ami jó hír, mert azért lássuk be, injektálással sokkal egyszerűbb és hatékonyabb a nagyméretű fákat kezelni, mint a permetezéssel.
► Almamoly ellen a fák törzsére most lehet kihelyezni a hernyófogó öveket. Az első nemzedék lárvái költöznek alájuk, bábozódni. A szüretig 10-14 naponta cseréljék és semmisítsék meg, így lehet megakadályozni a saját kertünkben a további nemzedékek felszaporodását. (Hajdan jogszabályok kötelezték a kertészeket a használatára, almára és körtére, még a cseréjüket is ellenőrizték.) Megvásárolhatóak, de házilag is elkészíthetőek. Szárazon kell tartani az öveket, érdemes egy körgallérral lefedni a búvóhelynek szánt kötelet, papírtekercset. Leleményes kertészek gondosan félrerakják a csomagoláshoz használt hullámpapírt, az ebből készült öv kedvelt bábozódó helye több kártevőnek is.
► Károsítja-e a fát a törzsön és az ágakon megtelepedő zuzmó? - kérdezte egy kolléganő. A gombafonalak és a moszatsejtek szimbiózisából jönnek létre a telepek. A gomba szállítja az ásványi sókat és a vizet, a moszat mindezt tápanyaggá alakítja. Önmagában nem káros a zuzmó, nem a fából szívja a táplálékát, pl. sziklákon is megtalálhatóak. Néha kártevők bújnak meg a fodros szegélyei alatt, ekkor érdemes eltávolítani. A díszfákon inkább esztétikai problémát jelent. Leszárad, ha réztartalmú gombaölővel ecseteljük a zuzmófoltot, de mivel nem károsítja a fát, eltávolítása nem szükséges.
A felhíváshoz kapcsolódó videó:
Jó egészséget és jó kertészkedést kívánunk:
Zsigó György és az ÖMKi csapata
2021.május 15.
Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.