Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFA-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Bejelentették az új ökotámogatást és megalakult az első fenntartható méhészeti szövetkezet – méltón zárult az ÖMKi Talajtól a Tányérig kampánya

Augusztus 26-án tartottuk Talajtól a Tányérig című bio kampányunk záró rendezvényét, a Nagy Lecsót. A családi rendezvénnyel párhuzamosan zajlott az ÖMKi on-farm méhészeti ágazatának szövetkezet-alapító ülése. Az események fővédnöke, Dr. Nagy István agrárminiszter személyesen köszöntötte a több mint 50 méhészt, aki úgy döntött, összefogásban képzeli el a jövőt. Kezdeményezésüket követendő példaként emelte ki az ágazat számára. A Nagy Lecsó résztvevőinek pedig bejelentette, idén ősszel újra megnyílik a Vidékfejlesztési Program ökológiai gazdálkodás pályázata, amelyen összesen 12 milliárd forintos keretre pályázhatnak a gazdálkodók.

„Most először adódik arra lehetőség, hogy egyazon támogatási időszakon belül többször is megpályázhatják a termelők az ökológiai gazdálkodási támogatást. Az ÖMKi ezt évek óta szorgalmazza, és örömmel tölt el bennünket, hogy sikerült megvalósítani! Bízunk benne, hogy ez a lehetőség tovább segíti a termelőket abban, hogy átálljanak biogazdálkodásra.” – mondta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Talajtól a tányérig kampány a bioélelmiszerek népszerűsítésére

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet márciusban indította el a Talajtól a Tányérig kommunikációs kampányát, amelynek célja a biogazdálkodás és a bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítése. A kampány hitelesen, szakmai alapokon, ugyanakkor érthetően mutatja be a hazai fenntartható élelmiszer-termelést, kiemelve a biogazdákat és az ökológiai innovációt.

A kampány zárórendezvénye, a Nagy Lecsó izgalmas programokkal készült kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A jó hangulatról a nap két házigazdája, Ivancsics Ilona és Borsa Miklós gondoskodott. A rendezvényt Dr. Nagy István agrárminiszter, valamint Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője nyitotta meg, kiemelve, hogy a fenntartható mezőgazdaság a jövő útja.

Biogazdák mutatkoztak be

A nap fókuszában az ÖMKi négy fő kutatási ágazata: a szőlészet, a szántóföldi gazdálkodás, a kertészet és természetesen a méhészet állt. A beszélgetések során élőben mutatkoztak be a Talajtól a Tányérig kampány videóiból megismert biotermelők és kutatók, megosztva a bio iránti személyes motivációikat és eredményeiket a közönséggel. A szőlészeti szekcióban Ruppert Márton bioszőlész-borász (Gilvesy Pincészet) és Dr. Donkó Ádám, az ÖMKi szőlészeti kutatója beszélt az ökológiai szőlőművelésről, a szőlő-ültetvények természet-közeliségét fokozó magkeverékekről és a biobor fogyasztói megítéléséről. A szántóföldi szekció vendégei Nobilis Ágoston, a Csoroszlya farm biogazdája, és Borbélyné Dr. Hunyadi Éva, ÖMKi szántóföldi kutató voltak. Fókuszban az ökológiai szántóföldi művelés jelentősége, valamint az ősgabonákban rejlő fogyasztói lehetőségek álltak. A kertészeti szekcióban Dezsény Zoltán a Magosvölgy biokertészet gazdája hívta fel a figyelmet egy már sikeresen működő biozöldség-beszerzési formára: a zöldségközösségekhez való csatlakozásra. Papp Orsolya, az ÖMKi kertészeti kutatója pedig arról beszélt, hogyan érdemes otthon ökológiai módon zöldségeskertet művelni.

Természetesen a nap egyik fő attrakciója a biolecsó volt, melyet a Bocuse d’Or nyertes séfpáros Szulló Szabina és Széll Tamás, valamint Nagy Zita, a Zizi kalandjai vegán gasztroblog írója készített el. Nyolc nagy bográcsban főtt a hagyományos húsos illetve a vegán lecsó. Senki sem maradt éhen, a program végére minden elfogyott!

Biogazdálkodás és egészséges életmód

A délutáni műsorban Dohos László bioméhész bevezette a közönséget a mézgyűjtés és a méhészet történetébe és a bioméz-fogyasztás fontosságáról is szólt. A programot kerekasztal beszélgetés zárta, ahol a biogazdálkodás és gasztronómia prominens szereplői beszéltek saját történetükről és elhivatottságukról a ’bio’ iránt. A kerekasztal résztvevői: Horváth Boldizsár, a Csoroszlya farm biogazdája, Nagy Zita, a Zizi kalandjai vegán gasztroblog írója és szakácskönyv szerző, Szakáli János, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Pest megyei felelőse és Dr Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője voltak.

A rendezvény látványos befejezéséről a Lázár Lovaspark gondoskodott egy hagyományos, magyar lovasbemutatóval. Végül a Nagy Lecsó tombolasorsolással zárult, ahogy nyolc értékes nyeremény talált gazdára.

Összességében elmondhatjuk, hogy az ÖMKi Talajtól a tányérig kampánya eredményesen zárult augusztus 26-án. Az új, fenntartható méhészeti szövetkezet megalapításával egy páratlan összefogás valósult meg a méhészeti ágazatban.  A Nagy Lecsó zárórendezvény pedig ráirányította a figyelmet az ökológiai gazdálkodás sokszínűségére, lehetőségeire, és arra, hogy minden nap tehetünk a jobb jövőért.

A kampány során összeállított kommunikációs anyagok itt érhetőek el: Talajtól a Tányérig kampány

A kampányvideókat megtekinthetők itt: ÖMKi Youtube

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen