A talajművelési módszerek növényvédelmi vonatkozásai 

A gazdálkodók sokszor már most, az idei aratás után tervezik a soron következő kultúra termesztéséhez szükséges előkészületeket. Ezek egyik lényeges eleme a talaj előkészítése. Ez a munkafolyamat döntően meghatározza a kultúra egész hátralevő életét, a termést, de a növényzet egészségi állapotát is. 

Műveljük, vagy ne? Forgassuk, vagy ne? 

A talajművelés különböző módjainak számos előnyös és hátrányos tulajdonsága van. Sajnos a forgatásos talajművelés, a fedetlen talajfelszín szükségszerűen vezet a talajvesztéshez, a talajerózión keresztül. Szembe kell nézni azzal, hogy a talajművelési gyakorlatok megváltoztatása, és a talajok védelme nem halasztható. A KSH 2016-as agrárcenzusa szerint a hazai szántók közel 10%-án gazdálkodtak forgatás nélküli talajműveléssel, és csaknem 1%-án direktvetést alkalmazva. Mind a  direktvetés, illetve a talaj korlátozottabb megbolygatásával járó forgatás nélküli talajművelés tény és való, hogy igencsak jó hatással van a talajéletre. Helyreáll a szerves anyagok és a humusz tartalom növekedésének, a szervetlen tápelemek mineralizációjának az évtizedes forgatásos műveléssel megbolygatott folyamata. Ugyanakkor a talajművelés redukálása, főképp pedig a forgatás elhagyása rövid távon súlyos, döntően növénykórtani jellegű problémákat idézhet elő, amelyek fellépésére és megelőzésére a termelőknek fel kell készülniük. 

A szántóföldi kultúrák, főképp pedig a kalászos gabonák kórokozói között rengeteg nekrotróf életvitelű élőlény található. Az őszi búza esetében ilyen a nagyon gyakori szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici), a meglehetősen monokultúra kedvelő fahéjbarna levélfoltosság (Drechslera tritici-repentis), de a biotermesztésben a legnagyobb veszélyt jelentő fuzáriózis (Fusarium spp.) is. 

Fahéjbarna levélfoltosság búzán

Rengeteg kukorica maradvány a felszínen. A fertőzés melegágya

Az őszi árpa esetében szintén hosszú a nekrotróf életmódú kórokozók sora. A rendkívül gyakori barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) mellett a sokkal nagyobb pusztító erejű hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) és a szintén nagy kár okozására képes ramuláriás levélfoltosság (Ramularia collo-cygni) is ebbe a körbe tartozik. 

Hálózatos levélfoltosság erős fertőzése őszi árpán

Súlyos ramuláriás levélfertőzés

Súlyos, a zászlós levelet érintő szeptóriás fertőzés késői érésidejű tönke búzán (Székelyszabar, 06.11.)

Ezeknek a kórokozóknak közös tulajdonságuk, hogy az elhalt növényi részeken fejlődnek ki ivaros alakjaik, ott alakítják ki termőtesteiket, tehát a korábbi évekről a talaj felszínén heverő különböző növényi maradványok a fő fertőzési források. 

Bár a biotermesztésben a vetésváltás alkalmazása kötelező kritérium, ugyanakkor egy, a közelben elhelyezkedő, forgatás vagy talajművelés nélküli terület súlyos fertőzési nyomást idézhet elő. A kórokozók spórái néhány kivételtől eltekintve szél útján igen jól terjednek és igen messzire juthatnak el. Ez alól egyedül a fahéjbarna levélfoltosság aszkospórái képeznek kivételt. Igen nehezek, csak 5–8 cm távolságra képesek eljutni. Ugyanakkor a kórokozó már az ivaros alak (Pyrenophora tritici-repentis) termőtestén képez ivartalan úton konídiumokat, amelyek már igen könnyűek és messzire képesek eljutni.  

A talajművelés nélküli, illetve a forgatás nélküli termesztés során konvencionális termesztés mellett, amit financiálisan nyerni lehet a talajművelési költségeken, azt általában el is veszítik a termesztők a megnövekedett növényvédelmi költségek miatt. Biotermesztési környezetben ugyanakkor nincs lehetőség fungicidek fokozott mértékű használatára. Főleg nem olyan „kemény” kórokozók ellen, mint a Drechslera, vagy a Fusarium fajok. Ezeket még konvencionális környezetben sem egyszerű leküzdeni. 

Védekezési lehetőségek 

Amennyiben direktvetéssel, vagy forgatás nélkül talajművelési rendszerben fogunk a biotermesztésbe, próbáljuk meg betartani a soron következő ajánlásokat a növényvédelmi problémák csökkentése céljából: 

1. Mindenképpen nagyon gondosan válasszuk meg a növényi sorrendet és attól még igen jó konjunktúrális csábítások esetén se térjünk el! Az egy- és kétszikű kultúrák váltogatásával, a vetésforgó diverzitásának fokozásával  legalább közvetlenül a táblán nem adunk tápnövényt a jelen levő kórokozóknak. Ezek a nekrotróf kórokozók egy évnél tovább ritkán maradnak fenn a növényi maradványokon.
   

2. Nagyon gondosan járjunk el a fajta megválasztása esetében. Legalább a nagyobb „tűzerejű” kórokozók (Fusarium , Ramularia, Drechslera fajok) esetében törekedjünk minél inkább rezisztens fajták termesztésére. Ez nem mindig könnyű, mivel a ritkább kórokozókról, mint pl. árpa esetében a ramuláriás levélfoltosság, nincs is releváns nemesítői információ a fajtaleírásban. Ugyanakkor a rezisztens fajták alkalmazásával nagyon sok problémától megóvhatjuk magunkat.
   

3. Segítsük – amennyire ez csak lehetséges – a talajban élő antagonista és konkurens szervezeteket. A növényi maradványok képében jelen levő biomassza nem csak a nekrotróf kórokozók számára táplálékforrás, hanem a talajban és a talajfelszínen élő ezernyi szaprofág élőlény számára is. Ha ezek - némi termesztői segítséggel - fel tudják használni ezt a szerves anyag tömeget, akkor a nekrotróf kórokozók egy része bizony éhen fog halni, de legalább is képtelen lesz termőtest fejlesztésére. Ez kevesebb spórát, kisebb fertőzési nyomást eredményez. A termésnövelő anyagok közül a mikrobiológiai termékek között számtalan szárbontást segítő, a tarlómaradványokat bontó készítmény van, melyek különböző baktériumokat és gombákat tartalmaznak. Ne feledkezzenek meg a tarlómaradványok megfelelő aprításáról, szecskázásáról, könnyebben bomlik mikrobiológiai úton a megfelelően összeaprított tarlómaradvány.
   

4. Ha egy adott évben durva járványt kell elszenvedni és a talajra kerülő maradványok bizonyos, hogy extra mértékű fertőzési forrásként fognak funkcionálni, akkor - a szükség törvényt bont tétel alapján – ne habozzunk megtörni az eddigi trendet és inkább forgassuk le a maradványokat. Jobb egy évben megakasztani a talajélet épülésének folyamatát egy forgatással, mint a szomszédos táblákon a gazdanövényként funkcionáló vetésekben esetleg tehetetlenül figyelni a kórokozók tombolását.
   

5. A kórokozók mellett érdemes figyelni az állati károsítókra is. A direktvetéses, talajművelés nélküli területek bolygatatlan talaja egy idő után mágnesként vonzza a mezei pockot (Microtus arvalis), illetve a hozzá társuló egyéb egér féléket (Mus musculus spicilegus, Apodemus spp.). Erre időben gondolni kell és a T-fák kellő időben történő kihelyezésével a mezei rágcsálók állományának növekedése még a betelepedés kezdetén, kis állománysűrűség mellett megakasztható. 

Érdemes tájékozódni 

A forgatás nélküli talajművelési rendszer lehetősége és gyakorlata régóta foglalkoztatja a gazdálkodókat és tudósokat egyaránt. Nyilvánvaló, hogy a kórokozók és kártevők problémaköre az egyik igen fontos szempont az összes művelés nélküli vagy minimális művelési technológia kockázatainak megítéléséhez. 

Ugyanakkor érdemes megfontolni, hogy a mai gyakorlat teljesen lecsupaszított diverzitása hogyan és milyen áron állítható helyre. Itt érdemes elgondolkodni a takarónövényeken, másodvetéseken és a speciális direkt vetéshez szükséges gépek beruházási költségein. 

Bár e talajművelési módok a szója-kukorica-búza növények váltogatására épülve születtek a tengerentúlon és válnak egyre népszerűbbé kontinensükön, mindenképpen ajánlatos áttekinteni a talajművelési rendszerek hazai fejlesztőinek munkásságát. Leginkább azért, mert a Kárpát medence és egyes területeinek elsivatagodása már régóta foglalkoztatja a szakembereket. Anélkül, hogy lebecsülnénk e témakör mai művelőinek tevékenységét, egy-egy régebbi könyvben már leírt alapigazságok mit sem változtak. Változnak ugyanakkor a fajták, a gépek, a felhasználható anyagok és sajnos a klimatikus viszonyok is. Érdemes ezért megismerni Baross László, id. Manninger G. Adolf, Cserháti Sándor és Gyárfás József munkásságát. Gyárfás 1922-ben írta „Magyar dry farming. Sikeres gazdálkodás szárazságban” c. könyvét. Esetleg kitekinteni H.W.Campbell (USA) vagy Jean de Brue (Franciaország) munkásságára. Érdekes dolgok derülhetnek ki, pl. a biosok közkedvelt eszközét, a gyomfésűt (weeder) nálunk Szafián Lajos ismertette „A tengeriművelés legújabb módja Amerikában” c könyvében, amely a Köztelek kiadásában jelent meg 1909-ben. 

Böngészésre ajánlanék még két régebbi könyvet, hogy a talajművelés témában esetleg jobban eligazodjunk: 

• Sipos Gábor: Földműveléstan. Negyedik, átdolgozott kiadás. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1966. 
• Dr. Láng Géza: Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1976.

Borítókép: Barna levélfoltosság erős fellépése őszi árpán
Fotók forrása: ÖMKi

Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.